HTML

vikunya

egy párosujjú patás szerint a világ

Friss topikok

Linkblog

Stohl Buci, RTL Klub, Manhattan: ízléstelenségből jeles

2010.11.22. 06:29 Herkules Irma

Mink, kisemberek félve és naivan, de sokáig reménykedtünk, hogy na végre, most majd talán legalább a Stohl Buci jól megkapja a magáét, mert talán mégse teljesen frankó, hogy belőve valaki vidáman vadászhassa az útjába kerülőket, ráadásul újra meg újra. (ja, csak baleset volt, bocs) Ennek a vágyálomnak persze sok-sok év kitartó munkájával sikerült lerakni az alapjait, így ma, mikor mindenki azt gondolja, hogy pénzzel, kapcsolatokkal bárkit meg lehet venni, bármit meg lehet úszni (láttunk mi már halott rendőrt is, röhögő politikusokat meg pláne), nem csoda, sőt, nem is teljesen jogtalan, ha az agyonfrusztrált, nyilvánvalóan tehetetlen nép vért kíván.

A kollektív igazságérzeten esett csorbát átmenetileg talán kiköszörülhette volna Buci királyfi hosszabb száműzetése, sőt, talán már az is enyhülést hozhatott volna, ha még néhány hónapig nyilvános bűnbánatot tart a Tűzvonalban egykori ezredese, Karácsonyra zsákruhát húz, hamut szór a fejére, párhuzamosan meg az RTL Klubos kollégák nyomják, hogy teljesen összetört, netán még meg is tért, esetleg egy beteg gyereknek ajánlotta fel valamelyik páros szervét vagy nyugdíjas otthonokban pelenkázza a magatehetetlen öregeket inkognitóban, aztán mihelyst a nagyérdemű elbizonytalanodik, visszacsempészhette volna a cég valami piti nézettséggel bíró műsorba, lassacskán meg vissza a főműsoridőbe, de az RTL Klub tegnapi nagyon cseles, nagyon vicceskedni akaró húzása több volt, mint gyomorfogató, egyszerűen undorító és szánalmas, ráadásul kurva nagy öngól.

A mostanra meglehetősen elerőtlenedett X Faktor végére csempészett maníros átvezetéssel már akkor érezhetően volt valami gond, mikor a gyanútlan néző még nem is sejtette, hogy minek a felvezetésére szolgál a közjáték. Ahogy X Sebestyén Balázs a kivetítőről neki beszóló ValóVilág Sebestyén Balázzsal beszélget egyszerű és elcseszett reklámfogásnak tűnt, amivel az elkövetkező nézőpusztító reklámperceket próbálják ellensúlyozni, esetleg Balázzsal vonzóvá tenni a valóságshow-t azok számára is, akiknek jogosan felfordul a gyomra a műfajtól. Én barom pedig elkövetem azt a hibát, hogy nem kapcsolom ki időben a tévét... A következő percben pedig már ott járja a kánkánt főhősünk a flitteres fürdőruhába csomagolt lányokkal a ValóVilág színpadán, fahangon énekelve, hogy Rossz vagyok, de használható. Stohlt látni a képernyőn számomra soha nem volt öröm, de egy ilyen jópofizó, minden viselt dolgát egyértelműen súlytalanná tevő belépőt kreálni ennek az embernek, valószínűleg a legrosszabb üzenet volt, amit az RTL Klub a potenciális nézőinek küldhetett. Összeröhögünk, összekacsintunk, szarunk mi mindenre és mindenkire, igazi valóságshow 2010-ben, Magyarországon.

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: rtl klub világ undorító andrás buci való manhattan stohl

A bejegyzés trackback címe:

https://vikunya.blog.hu/api/trackback/id/tr212463309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így utáljuk Bucit 2010.11.25. 15:58:18

A szombat este indult anti-buci csoport máris 5000 feletti tagot számlál.   Stohl András amúgy egy igazi aranyköpés generátor. Volt ugye tavasszal az "Óvakodj a részeg AutóStohl", amit imádtunk. Emlékeim szerint volt ilyen néven Fac...

Trackback: Érett asszonyok dicsérete 2010.11.22. 15:02:23

Wolf Kati és Szíj Melinda. Az egyik művészcsaládból származik, dögös, magas, vagány, hosszú combú, tudatos és szőke. A másik teljesen átlagos hátterű, csúnyácska, alacsony, kicsit trampli, önértékelési zavarokkal küzdő és fekete. Látszólag nem is lehe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.